Mongol íjászat

A mongol történelem szorosan összefügg az íjászat történetével, Mongóliából a kőkorszak óta ismertek nyílhegy leletek, és íjászokat ábrázoló sziklarajzok. Az íjászat kezdetekben nyílván elsősorban vadászatra szolgált, de minden bizonnyal hamar felfedezték hadászati jelentőségét is, egyesítve a lovaglással pedig, világot lebíró erővé vált. A mongolok többféle íjat használtak, de az igazi lovasíj kisméretű, kompozit reflexíj volt.

Kezdetben a mongolok természeti tárgyakra lőttek, bokrokra, fákra, birkakoponyákra stb., később kialakultak a mesterséges célpontok is, mint a nyers birkabőr, vagy összecsomózott bőrszalagok. A hadi és vadászalkalmazással szemben a céllövés mindig tompa nyilakkal történt.
Az íjásztudományt mindig nagyra tartották, a feudalizmus korában a kánok személyes testőrségűket a hármas verseny (íjászat, birkózás és lovaglás) győztesei közül választották ki.
Szerencsére néhány különleges eredményt régészeti leletek is megörökítettek:
- a Nerchinksben talált sztélé felirata, 1226 körül, - mikor Dzsingisz Kán Sartaul meghódítása után, ünnepséget tartott a mongol nemeseknek, Esungge 335 ölről (536 m) találta el a célt
- Injinashi művében, a Khökh Sudar-ban, egy másik esetet ismertet 1194-ből, mikor öt íjász 500 méterről talált háromszor a célba.
- a Kék szútra elbeszél egy esetet mikor a merkitek vezetője így szólt a bevonuló mongol csapatokhoz - Még ha az Ég szülöttei vagytok is, semmit sem tudunk harci tudásotokról, ezért próbára tesszük tudományotokat, ha valamelyikőtök eltalál egy kis piros zászlót 100 numról (150 m), akkor szövetségesetek leszünk, ha nem, ellenségeitek. Erre a mongol vezetők kacagni kezdtek, hogy olyasmit kér, ami a harcosok közönséges gyakorlatai közé tartozik, és miután egy íjász teljesítette a kérést, egy másik, hogy bemutassa képességeit, nyakon lőtt egy magasan repülő gácsért.
Ezekkel a történelmi, de minden jel szerint, már akkor is kiemelkedő eredményekkel szemben a lentebb következő elvárások mindennapiak, és minden falusi versenyen megtekinthetőek ma is.

Uryankhai íjászat - 2.5 méteres egyszerű, 50-60 fontos, longbow, amivel 10 cm-es labdákra lőnek (ált. nyolcra), ezeket eredetileg kantárokból bogozták, ma bőrt használnak A pálya 40 méterre lévő, egymástól 2 méterre felépítet, 5 cm magas földhányásból áll, a labdákat úgy kell innen kiütni, hogy a nyíl bent maradjon. (Sokan az uryankhai íjászatot a khalkha íjászatra való gyakorlásnak tekintik)
Khalkha íjászat - ezt űzik a Nadaam fesztiválokon
Az íj kb. 50-60 fontos, a nyíl 75 cm, a lőtávolság férfiaknak 75m, nőknek 65m, fiúknak a koruk x 4m, lányoknak a koruk x 3 m. Két cél van: a khana az első, 8 x 8 cm-es hengerekből van felépítve, hossza 4 méter, magassága 48 cm, a második a khasa, ez 30 hengerből áll, mindegyikre 20 nyilat lőnek, aki többször talál, az nyer.

Új expedíció keresi Dzsingisz kán sírját

Dzsingisz kánnak, a mongolok félelmetes uralkodójának temetkezési helye régóta foglalkoztatja a régészeket. Az elmúlt 20 évben számos expedíció indult Mongóliába, hogy megtalálják a sírt, amelyet még a kortársak elől is titkoltak a kán emberei. Most egy újabb kutatást, a Kánok Völgye Projektet indította el egy tudóscsoport, amely a National Geographic Magazinnal (NGM) működik együtt.
A Kánok Völgyének elnevezett projekt módszerei különböznek az eddigi expedícióktól. A többek között amerikai, mongol, olasz és német kutatókból álló csapat nem elsősorban az ásatásokra koncentrál, minthogy a mongolok által szentnek tartott helyek komolyabb megbolygatása nélkül igyekeznek rátalálni a sírra.

Így a szokásos régészeti módszerektől eltérően anyagvizsgálati technológiákkal, infravörös-légifelvételekkel, és más "be nem avatkozó" módszerekkel igyekeznek felderíteni a temetkezési helyet. Korábban ugyanis a helyi lakosság részéről komoly ellenállás mutatkozott a külföldi régészekkel szemben, akik szerintük nem tartották tiszteletben a mongol hagyományokat, és megbolygatták a kulturális és történelmi emlékeket.

Dzsingisz kán sírját azonban nem egyszerű megtalálni. A legendák szerint nemcsak a helyszínt jól ismerő, a temetést végző XIII. századi mongol alattvalókat végezték ki, hanem a kivégzőket is megölték, nehogy kiderüljön, hol nyugszik a hatalmas kán.

Dzsingisz a jelenlegi adatok szerint Kr. u. 1227-ben halhatott meg, és nagy valószínűség szerint visszavitték szülőföldjére. A kutatók egy része a mai orosz-mongol határon keresi őt, mások a kínai határ közelében vélik a helyszínt. Mindmáig nem sikerült igazán megbízható eredménnyel senkinek sem előrukkolnia.



Egy japán kutatócsoport mindazonáltal érdekes felfedezéseket tett korábban. A Jomiuri Shimbun megbízásából útnak indult csapat például megtalálta a mongolok ősi városát, Avragát.

Avraga közelében találtak viszont a japánok egy kör alakú helyet, amelyet az Alamizsnaosztók Falának neveznek. Ugyanakkor Dzsingisz kán sírjára nem bukkantak rá. A mongolok ezért gyanakodni kezdtek az Eurasianet.org szerint, hogy esetleg a japánok nem is a temetkezési helyeket keresték, hanem kibányászható ásványokat.

Nem kutathattak a japánok Burkhan Kaldunban, azon a hegyen, amely az orosz határ közelében fekszik, és amelyről a mongolok azt gyanítják, Dzsingisz kánt ott temették el.

A következő, amerikai expedíció sem kutathatott itt. Sőt nekik 2002-ben be kellett fejezniük az expedíciót, mert a mongolok szerint megsértették az Alamizsnaosztók Falánál a helyi hagyományokat. Többek között azzal szentségtelenítették meg az Avraga melletti emlékeket, hogy autóval áthajtottak rajtuk.

Most viszont egy újabb expedíció dolgozik Mongóliában. Egy éve kutatnak, Albert Yu-Min Lin vezetésével, aki az anyagtudományok szakértője. Ők az úgynevezett Kánok völgyét keresik, amely a reményeik szerint az egyiptomi Királyok völgyéhez hasonló gazdagságú leleteket tartalmaz.

Kutatásaikhoz korábban katonai felderítésre használt UAV-okat, vagyis pilóta nélküli repülőgépeket is bevetnek - ez már a projekt honlapján olvasható. Ezek a gépek infravörös-felvételeket készítenek, amelyek elemzése, kiértékelése után kezdik majd meg az esetleges tüzetesebb feltárásokat.
használt honlap www.hvg.hu

Morin huur legenda

Sok legenda van arról, hogy a Morin Khuurt hogyan hozták létre először, minden egy ember alapján egy döglött ló iránti szerelem. Most kettő legenda írom lent.
Egy legenda a morin eredetéről a khuur az, hogy egy pásztor, elnevezett Kuku Namjil, megkapta egy repülőló ajándékát; éjszakánál és légynél szerelné fel azt hogy találkozzon a kedvesével. Egy féltékeny nőnek voltak a ló szárnyai, amiket elvágtak, hogy a ló essen a levegőből és meghaljon. Az elszomorító pásztor elérte, hogy egy lóbőr hegedüljön az most-szárnyatlan ló magol, és arra használta azt, hogy a lováról szívbemarkoló dalokat játsszon.
Egy másik legenda hitelt ad a morin találmányának khuur egy fiúnak, elnevezett Sükhe-nek, (vagy Suho). Miután egy gonosz úr elpusztította a fiú megbecsült fehér lovát, a ló szelleme odajött Sükhe-hez egy álomban és utasította őt, hogy csináljon egy eszközt a ló testéről annyira az kettő meg tudott nyugodni lenni együtt és egyik sem magányos volna.
Annyira az első morin khuurt gyűjtöttek össze lócsontokkal a nyakaként, lószőrhúrok, lóbőrburkolat a fából készült soundbox, és a tekercse, amit faragtak egy ló alakjába, mennek.

Morin huur

Ez termel egy olyan hangot, ami költőien leírt, ahogy terjedelmes és korlátozatlan mint az, hogy egy vadló nyerít, vagy egy szellő a füves vidékekben. Ez a mongol nép legfontosabb hangszere, és a mongol nemzet szimbólumának találják.

Az eszköz áll egy trapezoid fából készült-keretezett szilárd doboz, amihez két húrt hozzáerősítenek. Azt majdnem tartják pillér a hangdobozzal a zenész ölében vagy a zenész között vannak lábak. A húrokat csinálják megkopaszt a lovak farkaiból, megkötött párhuzamos, és futtatott egy fából készült híd fölött a testen fent egy hosszú nyak a két hangoló pecekbe a tekercsben, amit mindig faragnak egy ló alakjába, van fej.

A meghajlást lazán megkötik lóhajjal, amit vörösfenyővel vagy cédrusfagyantával vontak be, és a jobb kézzel tartják alulról. A titkos szorítás képessé teszi a kezet arra, hogy megszorítsa a meghajlás laza haját miközben megengedi, hogy az eszköz nagyon kellemes irányítása hangszín.

Hagyományosan a húrokat hangolták egyötöd félre, bár modern zenében őket gyakrabban hangolják egynegyed félre. Annyira központi volt (és megnyugszik van) az mongol kultúrába száll lóra, az a ló fejét a nemzet első hangszerének a tetőjére tették, és a hátsó haját a két húrra és a meghajlásra használják. A húrokat leállítják azáltal, hogy csípjék őket az index és középső ujjak ízületeiben, vagy azáltal, hogy csípjék őket a kisujj körme és a gyűrűsujj írótömbje között, bármelyik.

Hagyományosan a keretet befedik tevével, kecskével vagy juhbőrrel abban, hogy egy kicsi megnyitás melyik ügy volna balra hátban. De az 1970-es évek óta, új minden-fa a hangdobozeszközök megjelentek, faragott f-lyukak, amik hasonlóak európai vonós hangszerekhez.

A morin a khuur egy Humanity Oraljének és Intangible Heritage-ének a Masterpiecese azonosított az UNESCO által.

A Morin Khuur (ló-fej-hegedű) az eszköz legtársítottabb mongol hagyományokkal és kultúrával. A Mor(in) eszközök lóra szállnak. Amikor a mongolok teljesen egy nomád nemzetek voltak, a ló olyan jól, mint az ember legjobb barátja volt az egyetlen szállítóeszközük. Sok dalt és verset írtak miközben magasztalta a lovat.

Sokkal a mongol előadóművészet kánona (dal, tánc, dráma, történetek, még áldások is) elválaszthatatlanul a Morin Khuur zenéjével összefonják. De ez nem egyszerűen egy hagyományos eszköz; a különleges hangja hozzájárul sokkal a modern zene minőségéhez. Több száz éven keresztül maga az eszköz változtatott meg keveset a huszadik századig, amikor fejlesztések voltak játszó technika és egyenletes a Morin Khuur`s szerkezetbe.

Egyre több ember látogatja meg Mongóliát. Ahogy a kultúra többé válik globalized, reméljük, hogy ez a könyv külföldieknek fog segíteni megtanulni a Morin Khuurt játszani és terjeszteni a mondanivalót Mongóliáról s nemzeti eszköz a világon keresztül.